Miért tanuljon a gyerek már

pici kortól idegen nyelvet?

Becsöngettek újra és ismét sok százezer gyerek kezdte meg a tanulmányait az ovikban és iskolákban is. A legtöbb szülő – talán saját gyerekkorából kiindulva – már gondoskodik arról is, hogy óvodába induló csemetéje is tanuljon idegen nyelveket.

 

Ezt a kérdést jártuk körbe: vajon a szülők teljesítmény-kényszere áll a háttérben, vagy a tipikus „ha-én-nem-tanulhattam-a-gyerekem-majd-él-a-lehetőséggel” a motiváció, vagy létezik egy teljesen más ok is? Miért tanuljon már pici korban nyelveket a gyerek?

 
Azok a picikék, akik most 3-4 évesek, a lehetőségek egészen színes kavalkádjából választhatnak kedvük szerint. Az óvodások úszni, néptáncolni, lovagolni, kézműveskedni kezdhetnek, hogy kis életük minél színesebben, minél több érdekes tapasztalattal gazdagodjon.

 

Az azonban már általános tendencia, hogy valamelyik idegen nyelv – most a legnépszerűbb: az angol – már alapértelmezett különóraként ott szerepel a gyerekek tanulni valója között.

 

Az idegen nyelv oktatását nem a teljesítménykényszer motiválja a szülőkben

 

A beszéd és nyelv elsajátításának a kisgyerek életében a legintenzívebb időszaka 1-3 éves kor között van, de valójában 6 éves korig a gyerek agyának idegpályái e tekintetben még fejlődésben vannak. Ezért a gyerek ebben a korában – 6 éves koráig – úgy képes nyelveket elsajátítani, hogy az számára egyáltalán nem megterhelő. Ahogyan mondani szokták, szívja magába, mint a szivacs.

 

Azok a picik, akik ebben a korban hallanak rendszeresen idegen nyelvet, nem csak felismerik hangzásáról és megkülönböztetik egymástól azokat. Képesek úgy visszaismételni a szavakat, mondatokat, hogy nem hallani akcentust a kiejtésükben. Ennek épp az az oka, hogy az agyidegpályák még nyitottak ahhoz, hogy azt úgy megtanulhassa a gyerek, mint az anyanyelvét tanulná.

 

Felnőtt korban már olyan ez, mintha bezárultak volna a lehetőségek, és olyankor a nyelv elsajátítása már valóban külön érzéket igényel és legtöbbször magolós, küzdelmes tanulást. A felnőttkori angoltanulási módszerek sem hatékonyságukban, sem könnyedségükben nem közelítik meg a gyerekkorit.

 

És mit mond a korai nyelvtanulásról a logopédus és a nyelvtanár?

 

Ha komolyabban is érdekel benneteket a téma, akkor szeretettel ajánljuk a Halasrádió Babusgató műsorában elhangzott interjút, amelyet Bohner Virág kiskunhalasi Kids Club nyelviskola vezetőnkkel és Mónus Mónika logopédussal készítettek:

 

https://www.halasradio.hu/hangalbum/sermon/2498-nyelvtanulas-kisgyermekkorban

 

Azok a szülők, akik már pici kortól – sőt, lehet csecsemő kortól foglalkozni a nyelvvel – taníttatják az angolt a gyereknek, nem csak, hogy jobb esélyt adnak neki a felnőtt élethez, de segítik a sikerélménye, a magabiztossága, önbizalma erősödését is.

Vélemény, hozzászólás?

Az oldal sütiket használ, hogy a legjobb élményt nyújtsa. Az Sütik elfogadása gombra kattintva fogadhatja el.