cover_img

13 tipp, hogy a játék öröm és felszabadító legyen a gyerekeknek és a szülőknek is

13 tipp, hogy a játék öröm és felszabadító legyen a gyerekeknek és a szülőknek is

Ha azt mondom játék, neked mi jut róla elsőként az eszedbe?

Nekem a gyerekkorom legszebb pillanatai, amikor kinn a szabadban játszottunk a barátokkal, labdáztunk meg fogócskáztunk, bújócskáztunk. „Elvesztettem zsebkendőmet” és „Adj király katonát” játszottunk, vagy rossz időben benn a szobában társasoztunk, szóláncoztunk, barkochbáztunk.

Kíváncsi lennék, hogy 20-30 év múlva a mi gyerekeinknek mi jut majd eszükbe a játékról?

Ma, amikor rengeteget lehet hallani, olvasni arról, mennyire fontos és fejlesztő hatású a játék, mi a Kids Club tanfolyamokon és a táborokban azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb kisgyerek tud játszani.

Az óvodásokat meg kell tanítanunk csapatban, együttműködve dolgozni. Sokan nem tudják elviselni, ha egy játékban nem ők a győztesek. Ingerültek és hisztisek lesznek, ha ki kell vágni valamit vagy nem úgy sikerül a hajtogatás, ahogyan szeretnék, és ennyi már elég is ahhoz, hogy ne is akarjanak részt venni a feladatban. Vajon mi lehet ennek az oka?

A mai gyerekek életében milyen szerepet kap a játék?

Megvásárolunk számukra minden drága és flancos játékot, millió ingerrel rakjuk körbe őket, mert azt szeretnénk, ha fejlődnének.

Az egyetlen baj csak az, hogy nincs már elég időnk arra, hogy leüljünk velük játszani. Az anyukák, apukák, sőt még a nagyszülők is dolgoznak, szaladnak ide és rohannak oda, egyik gyereket táncra viszik a másikat angolra, közben bevásárolnak, este pedig főznek, mosnak és takarítanak vagy a vállalkozásukon dolgoznak …

Mit csinál ilyenkor a kisgyerek?

Sajnos nagyon sok kisgyerek ilyenkor egyedül vagy a testvérével ül a szobában a tévé vagy a számítógép előtt. Ha le is ül mellé a szülő egy kártya vagy társasjátékra, könyvolvasásra, akkor is siet, máshol jár az esze. És persze általában hagyja, hogy a kicsi győzzön, mondván, olyan sok kudarc és elutasítás érte napközben, legalább itthon legyen boldog!

Nincs rá elég ideje a szülőnek, nincs hozzá meg a türelme, hogy kivárja, amíg a gyermek kivágja/összehajtogatja/megragasztja, stb. a kézműves feladatokat. Megcsinálja helyette.

Csoda, hogy nem tud csapatban játszani a mai kisgyerek?

Hogy az első kudarcélménynél elsírja magát?

Hogy segítségre van szüksége, ha ollóval kell vágni vagy egy hajtogatós feladatot kap az óvodában vagy egy táborban, nyelvi foglalkozáson?

Mit tehetsz ellene? 13 tipp, hogy gyermeked számára is öröm és felszabadító érzés legyen a játék

Tervezz.

A határidőnaplódba ne csak a különórák és egyéb foglalkozások idejét írd be, hanem a gyerekekkel a játék időket is. Legyen minden napban és a hétvégén is egy minőségi idő, amikor kizárólag a gyerekekkel foglalkozol, foglalkoztok.

Készítsetek közösen egy bakancslistát a játékokról, amit nyáron el szeretnétek játszani  és a helyekről, amelyeket közösen meglátogathattok!

Bakancslista

Tegyétek ki a hűtőre és pipáljátok ki azokat, amelyek már megvannak! Gyerekeknek és szülőknek is élmény és jó szórakozás lesz!
Legyen a listában hagyományos játék, kinti és benti feladat, olyan amit más gyerekekkel csinálhat és olyan is, amit veled vagy egyedül. Tervezz be a hétvégékre kalandparkot, bob pályát, uszodát, állatkertet, lovagi játékokat, stb.

Találj ki olyan játékokat, amelyekkel a gyereket el tudod csalni a tévé és a számítógép elől!

Nem könnyű a számítógéppel és a mesékkel versenyezni, de ITT találsz hozzá ötleteket.

Iktass be minden napra egy olyan időt, amikor szabadon játszhat.

Ilyenkor csak a szemed sarkából figyeld, nehogy baj legyen, de hagyd, hogy úgy és azt játsszon, amit és ahogyan jól esik neki. Ettől fog a legtöbbet fejlődni!

Vidd ki a szabadba és játszatok hagyományos, régi játékokat!

Próbáljatok ki mindent, ami csak eszedbe jut: labdajátékok, bújócska, hinta, teke, ugróiskola, sárkányeregetés, stb.

Keressetek egy jó kis játszóteret.

Lehetőség szerint olyat, ahová gyalog is el tudtok sétálni és biztonságban játszhat, homokozhat,  próbálhat ki új dolgokat a korosztályának megfelelően. Itt mindketten új barátokra is szert tehettek!

Amikor közösen játszatok, engedd el magad.

Ne gondolkodj azon, hogy milyen sok mindent meg kell még csinálnod, ilyenkor éld át a pillanatot, csak rá figyelj és próbálj meg egy kicsit te is gyerek lenni ismét! Hidd el, olyan gyorsan megnő, hogy észre sem veszed! Lesz még bőven időd más dolgokkal foglalkozni!

Ha esik az eső vagy túl meleg van kint, kézműveskedjetek!

Készítsetek ajándékot a nagyinak vagy apának, dekoráljátok ki a lakást, gyártsatok memóriát vagy más saját készítésű játékokat.

Legyél türelmes és elfogadó.

Ne várj el tőle többet, mint ami elvárható a korának megfelelően! És ne vágj ki vagy rajzolj meg, fess ki helyette semmit! Persze hogy nem tud olyan szépet, tökéleteset készíteni, mint te! De ha hagyod, hogy kibontakozzon és türelmes, elfogadó vagy vele, akkor napról-napra ügyesebb lesz és az önbizalma is nő!

Vidd közösségbe vagy szervezzetek partit, akár minden apropó nélkül!

Legyen minél többet a korosztályával olyan helyzetekben, ahol ismerkedhet, barátkozhat és önfeledten játszhat!

Sétáljatok minél többet, menjetek mindenhova gyalog, ahová csak tehetitek!

Beszélgessetek és játszatok közben szóláncot vagy barkochbát!

Kapcsolj zenét és énekeljetek, táncoljatok együtt!

A zene, az ének nem csak fejleszt, de felszabadítja a gátlásokat, ellazít és feltölt! Nincs is nagyobb öröm apának, vagy a nagyszülőknek, ha a születésnapjukon vagy egy családi ünnepen meglepetésként a gyerekekkel közösen elénekeltek és eltáncoltok nekik egy dalt saját koreográfiával!
Kids Clubosok hallgathatják a CD-iket és angolul is énekelhetnek!

Vezessetek naplót a kalandokról, a téli hideg napokon szuper jó lesz visszaemlékezni a nyári élményekre!

A legfontosabb, hogy lelkiismeret furdalás nélkül élvezd a gyermekeddel együtt töltött időt! A felszabadító játék a család minden tagjának fontos, ezért ne akarj mindent megoldani egyedül és mindenben tökéletes lenni! Hidd el ez másnak sem megy!!!

Ha hasznosnak találtad a cikkünket, oszd meg, hogy mások is olvashassák!

Szerző: Jamrik Márta

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.