í

LCF Kids Club

Budapest, III. Kerület, Szentendre és Pomáz

Barta Zoltán az LCF Kids Club Budapest III. kerület, Szentendre és Pomáz nyelviskolájának vezetője, végzettségem szerint közgazdász.

 

Történetemben is a főiskolai éveimhez kell először visszanyúlnom, amikor saját magamon és a környezetemen is éreztem, hogy az idegen nyelvek tanulása egy szükséges dolog volt, ami ahhoz kellett, hogy a nyelvvizsgánkat és ezzel együtt a diplománkat megszerezzük, de maga a tanulási folyamat csak nagyon ritkán párosult örömmel.

 

Később néhány évet éltem és dolgoztam Angliában, ahol azok az érzések és kérdések még inkább felerősödtek bennem, hogy mitől lehet az, hogy felmérések -illetve saját tapasztalataim alapján is- hazánkban más európai országokhoz viszonyítva kisebb az aránya az angolul beszélőknek és hogy ez összefügghet-e azzal, hogy az idegen nyelveket többnyire csak egy céltól vezérelve, szükségből tanuljuk.

 

Kint töltött éveim alatt sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel és ekkor jött a felismerés, hogy a jövő generációjánál lehet ebben változást elérni.

 

Így találkoztam a Kids Clubbal és a módszerükkel, hogy vidám, játékos formában, stresszmentesen az életkori sajátosságokat figyelembe véve már kisgyermekkorban is lehet az angollal vagy más nyelvekkel ismerkedni, az anyanyelvünkhöz hasonlóan elsajátítani azt.

KÜLDETÉSÜNK ÉS CÉLJAINK

Számunkra a legfontosabb, hogy a gyermekekkel megszerettessük az angol nyelvet és annak tanulását. A foglalkozásaink által önbizalomra tegyenek szert, amire a későbbiekben bátran tudnak építeni és ezáltal egy pozitív úton indulnak el.

 

Nagyon fontos még számunkra, hogy a csoportjaink létszámát annak megfelelően alakítsuk ki, hogy minden klubtagunk külön-külön is a maximális odafigyelést és segítséget megkapja tőlünk.

 

Az óráinkon pedig minden esetben a kulcs az, hogy a gyermekek és a klubvezetők is jól érezzék magukat.

 

Továbbá mindig kiemelt szerephez jutnak a szülők és családok igényei, azokat mindig figyelembe vesszük és azok alapján alakítjuk, fejlesztjük a szolgáltatásunkat.

TANFOLYAMAINK

Fél éves kortól 10 éves korig várunk mindenkit sok szeretettel a III. kerületi, szentendrei és pomázi művelődési házakban, iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és családi napközikben indult csoportjainkban.  

 

 

Egész év folyamán bármikor lehet csatlakozni a csoportjainkhoz, első alkalommal minden esetben egy ingyenes próbaórát biztosítunk, ahol lehetőség van megismerni a módszerünket, a klubvezetőt, és a helyszínt is. Felkészült klubvezetőinknek köszönhetően egy év közbeni csatlakozás esetén sem érzi senki, hogy esetleg le lenne egy kicsit a többiektől maradva.

 

Várjuk bölcsődék, óvodák, családi napközik és iskolák megkeresését is, mert a helyszínekre kitelepülve is megszervezzük a tanfolyamot, figyelembe véve az intézményvezetők, dolgozók és a szülők igényeit.

 

Az óráinkon pedig minden esetben a kulcs az, hogy a gyermekek és a klubvezetők is jól érezzék magukat.

 

Továbbá mindig kiemelt szerephez jutnak a szülők és családok igényei, azokat mindig figyelembe vesszük és azok alapján alakítjuk, fejlesztjük a szolgáltatásunkat.

NYÁRI TÁBOROK

2017 nyarán közel 100-an táboroztak velünk a III. Kerületben.

 

Nyári táborainkba 4 éves kortól 12 éves korig várunk mindenkit sok szeretettel. 2018 nyarán tartandó táborainkról bővebb információ felől érdeklődni és jelentkezni 2018 januártól lehet.

AKIKKEL VIDÁM ÉS JÁTÉKOS AZ ANGOL TANULÁS

BARTA ADRIENN

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán végeztem óvodapedagógia szakon, majd óvónőként dolgoztam kislányom megszületéséig.

 

A Gyed mellett kezdtem Kids Clubos csoportokat vezetni. Szakmámból adódóan az óvodás korosztállyal foglalkozom legszívesebben.

 

Színes, játékos, énekes foglalkozásainkon mind a gyerekek, mind én remekül érezzük magunkat.

 

Inspirálóan hat rám, amikor azt tapasztalom, hogy elsajátítottak valamit a tanultakból, és azt könnyedén tudják alkalmazni.

FARKAS JÁZMIN

Farkas Jázmin vagyok, az LCF Kids Club III. kerület vezető nyelvtanára.

A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem angol műveltségterületes, tanító szakos hallgatója vagyok.

 

Évek óta foglalkozom gyermekekkel, 3 évet pedig Észak-Londonban au pair-kedtem.

 

A nyelvtanulás és kommunikáció fontos része az életemnek és szeretném, ha megoszthatnám a játékos nyelvtanulás élményét gyermekekkel is. A Kids Clubban találtam meg azokat az értékeket és módszereket, amik találkoztak saját elképzeléseimmel.

 

Célom, hogy minél több gyermekkel ismertessem meg a nyelvtanulás örömét és önbizalomra tegyenek szert az idegen nyelvi kommunikáció terén.

ZALAVÁRI ANNA

Zalavári Anna vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem anglisztika szakján tanulok, és korábban fél évet töltöttem a nijmegeni Radboud University-n.

 

Már kétszer voltam segítő a Kids Club nyári táboraiban, ahol nagyon megtetszett a játékos közeg, amelyben a gyerekek nyelvet tanulhatnak.A mai világban fontos szerepet tölt be az angol nyelv, amelynek elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni.

 

Édesanyám is angolt tanított nyelviskolában, így nem ismeretlen számomra ez a világ.

 

Mivel tanulmányaim mellett zenéléssel, és többek között egy kis énekkar vezetésével is foglalkozom, a gyerekekkel való játékos és énekes tanulás számomra is vidám időtöltést jelent.

BOLDOG SZÜLŐK ÉS GYERMEKEK VÉLEMÉNYEI

„Benedek minden nap nagy lelkesedéssel indult az angolos táborba, és délután azzal fogadott, hogy milyen szuper jól érezte magát. A tábor óta is lelkesen emlegeti Jázmint. Sőt, elővesz táboros játékokat, amiket szeretne velem is eljátszani angolul. Köszönjük ezt a vidám tábort!”

Kiss Zsuzsanna

„Nagyon jól érezték magukat, nagyon sokat jelentett ez az egy hét, minden nap énekelgetnek és Peti angolul kért ma paradicsomot, Eszter pedig jelezte, hogy szeretne egész évben angol táborba járni - ovi helyett - és Peti is helyeselt 🙂 .”

Civin-Palásthy Zsanett

``Kedves Zoli,
Nekünk, szülőknek, nagyon tetszettek a foglalkozások és összességében azt gondolom, hogy a fiúnknak is. Jázmint különösen megkedvelte, nagyon jó érzéke van a gyerekekhez és a gyerekek is szeretik őt. A gyerekeknek szintén nagyon bejött a sok zene, játékos feladat, mozgás - szerencsére nem az az egy helyben ülős angol óra, az még nagyon korai lenne a 3-6 éves gyerekeknek. Az otthoni CD miatt hamar megtanulták a mondókákat, szóval nekünk nagyon tetszettek az órák, csak ajánlani tudom.
Üdv,
Gyöngyi``

Laukó-Schmidt Gyöngyi

„Szívvel-lélekkel, teljes bedobással, nagy szeretettel rendelkező kiváló oktatók. Gyerekek imádják!”

Schneider Bernadett

„Marcika folyamatosan emlegeti a tábort , nagyon hiányzik neki.
Sokat beszél angolul, énekelgeti a dalokat és mondókázik. azóta is angolul számol mindent, angolul köszöni meg a dolgokat, ha nem tud valamit azt is angolul mondja. Mi is mondunk neki néha angolul dolgokat, nagyon érdekli.
Nagyon várja ő is, hogy találkozzon újra Veletek.”

Lippai-Desits Evelin

„Kedves Jázmin és Zoli, nem tudjuk méltóképpen megköszönni Nektek ezt a hetet. Zalán nagyon jól érezte magát, nagyon élvezte a programokat, a játékos tanulást és nagyon megkedvelt Benneteket. További sok sikert kívánunk Nektek minden téren, és nagyon remélem még lesz lehetősége Zalánnak arra, hogy részt vegyen a jövőben is valamelyik általatok szervezett/vezetett táborban. További szép nyarat!”

Bacsa Andrea

``Kedves Zoltán és Jázmin! Én is köszönöm szépen a lehetőséget, hogy elmehettünk a próbaórára. Nagyon tetszett nekem is és a kisfiamnak is az óra (annak ellenére, hogy kicsit szégyenlős volt, de attól még nagyon élvezte, és itthon is emlegette), Jázmin nagyon aranyos, kedves volt a gyerekekkel és jól felépítette az anyagot (én magam is angoltanár vagyok:-)). Ha valaki érdeklődik majd tőlem ilyen témában, ajánlani fogom neki a kaszásdülői KidsClubot és Jázmint!:-)
Köszönöm és üdvözlettel:
Gabi``

Gabi

„Szuper volt! Köszönjük a szép napokat! Szeptemberben folytatjuk veletek!”

Bárkányi-Pados Csilla


``Kedves Zoltán és Jázmin!
Nagyon köszönjük a tartalmas foglalkozásokat. Szeretném kiemelni kedvességeteket és segítőkészségeteket amivel viszonyultok hozzánk. Jó érzés hogy figyeltek ránk szülőkre is. Jázminnak külön köszönöm azt a türelmet és szeretetet amivel foglalkozik a gyerekekkel. Nem beszélve arról a varázslatos kisugárzásáról amivel megragad minden gyereket. (ezt Ernáktól tudom).
Üdv. Ünige``

Varga-Tana Ünige

``Kedves Zoltán és Jázmin!
Mint minden változás, ez is döntés elé állított minket, amikor év elején kiderült, hogy nem a tavaly tanító angol tanár lesz a csoport vezetője. Hosszas mérlegelés után mégis úgy döntöttünk közösen Marcival, hogy a nyelv nagyon fontos és a legfőbb szempont pedig az volt, hogy Jázmin nagyon szimpatikus volt neki. Köszönjük a lehetőséget, hogy tanév közben csatlakozhatott kisfiam.
Jövőre már iskolás lesz, ahol sajnos nincs 1. osztálytól idegen nyelv. Ezúton is szeretnék érdeklődni, hogy van-e nálatok lehetőség, hogy a kisiskolás korosztály számra is tartanátok/tartotok foglalkozást? Nagyon jó lenne, mert nem szeretnénk, ha ez a folyamat megszakadna.
Köszönjük az éves munkátok, odafigyelésetek! Csodaszép nyarat kívánunk:
Lippai-Desits Marci és Evelin. 2016.05.25 ``

Lippai-Desits Marci és Evelin

Kedves Jázmin és Zoli!
Lizám mindig nagy kedvvel és szeretettel megy a Jázmin által tartott tanfolyamokra.
Mindig tanul valami újat, valami érdekeset, amit aztán itthon az egész család gyakorolhat, mert ő meg tanítja nekünk is. A sok apró figyelmesség, és gondoskodás amit tőletek kap, azt kevesen tudják nyújtani.
A tábort már most nagyon várja, biztosan felülmúljátok a tavalyit
Csak is pozitív a véleményem rólatok, és mindenkinek ajánlom a foglalkozásaitokat.

Németh Zita – Minihoffer Liza, Vízi Ovi Orange course

Kedves LCF Clubs!
Szerintem jól csináljátok én nagyon meg vagyok elégedve,bármilyen problémám kérdésem volt
Mindig gyors választ kaptam.
Nekem nem kell több mint az hogy a kislányom nagyon szeret járni és tetszik neki :))) jól érzi magát:))
Szereti Adrit és a békási vízi ovi is tetszet neki!
Úgyhogy szerintem csak így tovább!!
Köszönjük.
Gáspár Anita, Gáspár Natasa pomázi csoport

Gáspár Anita – Gáspár Natasa, Pomáz Green

Kedves Zoltán!
Nagyon szépen köszönjük ezt a remek hangulatú farsangi rendezvényt, igazán jól éreztük magunkat! Elsőrangú volt a szervezés, látszott, hogy sok munka volt benne valamint Ön és a kolléganői mind-mind nagyon lelkesen és jókedvűen dolgoztak ott.
Még egyszer KÖSZÖNJÜK! 🙂

Szántó Debóra - Csikai Bogi, Year 2 csoport

Kedves Zoltán!
Az LCF Kids Club foglalkozások 2015 óta működnek a 3K-ban. Először egy csoporttal indultak, de a pozitív visszajelzések és a nagy érdeklődés miatt, az évek során újabb csoportokat is bevezettek a különböző korosztályoknak. Jelenleg heti háromszor tartanak foglalkozásokat, kisiskolásoknak, ovisoknak, és a legkisebb 2-4 éves korosztálynak. A lelkes, fiatal oktatók hamar belopták magukat a gyerekek és a szülők szívébe, a „kisdiákok” örömmel járnak a tanfolyamokra. A vidám, játékos órákat a különböző ünnepkörökhöz kapcsolódó programokkal is színesítik, így volt már farsangi, halloween-i, karácsonyi angol órájuk is. A 3K rendezvényeihez is szívesen csatlakoznak, például a kulturális központ harmadik születésnapján is bemutatkoztak saját műsorukkal.

3K Kaszásdűlői Kulturális Központ

Intézményünkben (Óbudai Mesevilág Óvoda/ Vízi Tagóvoda - 1039 Bp., Víziorgona u. 2.) 2 éve működik a Kids Club gyermek nyelviskola. Fiatalos, lendületes hozzáállással, a gyermekek életkorának megfelelő szakmaisággal vezetik az órákat, ötvözve a mozgásos, dalos, verses feldolgozásokat.
A tanulást esztétikus eszközökkel színesítik, a gyerekekkel való kapcsolatuk nagyon jó, közvetlen. A szülők tájékoztatása minden esetben időben történik, mindig nyitottak a kooperációra, rugalmasak és az intézményvezetéssel összhangban működnek.
A táboroztatásnál minden területre kiterjedő figyelemmel járnak el, továbbra is tervezzük a velük való közös munkát és szívesen ajánljuk más társintézményeknek is.

Vízi Óvoda – Baár Éva óvodavezető

Kedves Jázmin és Zoltán!
Nagyra értékelem rugalmasságotokat, segítőkészségeteket. Továbbra is szimpatikus számomra az hogy interaktívan, a gyerekek érdeklődési köréhez is alkalmazkodva építitek fel az órai anyagot.

Varga-Tana Ünige – Ernák

Sajnos véget ért a kedvenc táborunk ! Óriási köszönet Jázmin néninek és Zoli bácsinak a mókás, kreativ, csodálatos napokért , foglalkozásokért , játékos angol tanulásért, aminek köszönhetően Androméda mindennap új tudással és élményekkel jött haza : :)Jövőre remélem még nem leszünk túl ``nagyok`` :)és mehetünk újra:) :):)olyan klassz a Kids Club 🙂 🙂

Hosszú Anita – Raisky Androméda

Köszönjük szépen, Linduska nevében is ezt a felejthetetlen élményt nyújtó kellemes tábort! 🙂
Linduska nagyon jól érezte magát nálatok, nekem pedig, mint folyamatosan aggódó szülőnek, megnyugvás volt, hogy jó helyen tudhatom legféltettebb kincsemet.

Rácsai Tünde – Fekete Linda

Meg kell mondjam nem volt semmi ez a bemutató. Ennyi kisgyereket összefogni ilyen szépen, mindegyik fegyelmezetten és vidáman énekelt, játszott, táncolt, annyira profi volt, őszintén gratulálok!!

Schneider Bernadett – Schneider Linda és Kinga

Én köszönök mindent- Hanna nagyon jól érezte magát, szerintem várakozáson felül 🙂 és annyira cukin énekeltek - nagyon ügyesek voltak- nem lehetett könnyű így megtanítani nekik.

Rigó Éva – Kemény Hanna

Gyertek el egy ingyenes próbaórára! Mi szeretettel várunk benneteket!

Nézd meg, hogy hol van lehetőséged a próbaórára! Kattints a képre!

Csatlakozz hozzánk!

Küldj üzenetet: